Üdvözöljük a Pannon Fuel Kft. honlapján!

2019.06.24-én ünnepélyesen megnyílt a hazai fuvarozók előtt Magyarország első cseppfolyósított földgázt (LNG) kínáló töltőállomása, Szigetszentmiklóson, az M0-ás körgyűrű 19-es kilométerénél található pihenőnél. A fejlesztésnek köszönhetően hazánk becsatlakozik az európai transzatlanti hálózat (TEN-T) korridorjába, az egyik folyosót 550 kilométerrel, a másikat 420 kilométerrel meghosszabbítva. A kút új korszakot nyit a hazai árufuvarozásban, hiszen ennek köszönhetően a magyar üzemeltetőknek is lehetőségük nyílik környezetbarát, LNG-üzemű haszonjárművek beszerzésére, amelyek akár 1500 kilométeres hatótávval is rendelkezhetnek.

Az LNG üzemű járművek kipróbált, gazdaságos alternatívát nyújtanak már Magyarországon is a dízel hajtással szemben. Körülbelül 15 százalékkal kisebb fogyasztással és hasonló mértékben alacsonyabb, de kiszámítható árazású üzemanyaggal működnek. A szikragyújtású motorok AdBlue mentes, lényegesen egyszerűbb felépítésű katalizátorral szerelve is kisebb NOx, alacsonyabb PM szilrádrészecske kibocsátást eredményeznek. Mindemellett a klímavédelem érdekében hozott intézkedések keretében a 2025-ös célértéket, a 15 % CO2 kibocsátáscsökkenést már a ma elérhető járművek is biztosíthatják. Mindezen felül, ha Ön CO2 semleges szállítást kíván megvalósítani, ahhoz a BioLNG üzemanyagot tudjuk vállalkozása számára felajánlani. Ez az első és egyetlen módja annak, hogy teljesmértékben klímasemleges szállítást végezzen.

IVECO S-Way NP – 460 tiszta lóerővel mutatkozott be Magyarországon elsőként a töltőállomásunkon

Ha pedig még ez sem volna elég indok az LNG-re való átálláshoz, hallgassa meg milyen csendben haladnak el a gázhajtású, 71 dB alatti zajszinttel rendelkező járművek.

Az LNG tiszta üzemanyag, a kipufogón a vízgőzön felül alig távozik más, így szaga sincs az elhaladó járműnek. Nem képez lerakódásokat a motorban, emiatt hosszútávon fennmarad a jármű teljesítménye és Önnek nem szükséges megválnia három év után járművétől.

Európa sok országában futótűzként terjednek az LNG kamionok, amihez számos ösztönző is társul. Ilyen például a Németországban bevezetett autópályadíj mentesség. De beszerzés támogatás is sok országban található, valamint az üzemanyag jövedéki adó beszedésétől is sok kormány eltekint annak érdekében, hogy a környezetre, a lakosokra jótékony hatású LNG járművek a lehető leggyorsabban elterjedhessenek.

Próbálja ki Ön is! Lépjen kapcsolatba velünk, ismerje meg a jövő szuper üzemanyagát, mely már most is rendelkezésére áll!

Amennyiben Önnek CNG hajtású járműve van, ne szalassza el a lehetőséget és próbálja ki prémium minőségű LCNG üzemanyagunkat!

Megfogja tapasztalni, hogy autója erősebbé válik és a hatótávolsága akár 20 százalékkal is megnövekszik!

Természetesen megéri, hiszen kilométerre eső költsége még a CNG kutakon tankolt üzemanyaghoz viszonyítva is alacsonyabb lesz! 

Jöjjön el hozzánk, tegyen egy próbát Ön is!